HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Hírarchívum - 2009

Kis megingás az aranyárban, de még mehet ennél is feljeb

Kis megingás az aranyárban, de még mehet ennél is feljebb

(2009.11.13, 09:30)

Tegnap nap közben már megtört az aranyár emelkedésének korábbi lendülete, az árfolyam ugyanis az 1,120 dollár feletti szintekről lefele vette az irányt. A tegnapi 0.7%-os csökkenésben a dollár erősödése is nagy szerepet játszhatott, bár a Commerzbank szerint a következő hetek még az emelkedésről szólhatnak.

A tegnap újabb történelmi magasságba emelkedő arany árfolyamában kisebb korrekció bontakozott ki, melyet alapvetően az erősödésnek induló dollár árfolyama katalizálhatott. A spot árfolyam ennek ellenére is 1,100 dollár felett tartózkodik.

A nemesfém árfolyam emelkedésében az elmúlt időszakban a dollár árfolyamának gyengülése mellett a befektetők felőli érdeklődésnek is oroszlánrész jutott. A technikailag egyre szebb aranychart több spekulánst kergethetett a piacra, mint ahogy a pénzügyi rendszerbe vetett hit megingása miatti védelem keresés is.

Az utóbbi napok áremelkedésében pedig az indiai jegybank 200 tonnányi aranyvásárlása játszott kiemelkedő szerepet. Ez ugyanis ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a nagy tartalékokat felhalmozó feltörekvő országok nyersanyagpiaci befektetéseikkel diverzifikálhatnák a jelenleg igen magas szinten álló deviza kitettségüket.

A Commerzbank elemzője optimista véleményen van az aranypiac következő hetekben várható teljesítményét illetően. Elsősorban a dollár gyengülése szolgáltathat talpalávalót, és persze a rövid távon spekulálók irányából is egyre nagyobb mennyiségű forró pénz érkezhet majd a piacra.

Forrás: Portfolio.hu







Aktuális aranypiaci elemzések »      Hangarchívum »      Videó archívum »

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: