HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Hírarchívum - 2013

Vége az arany vesszőfutásának?

Kondás László|2013. 10. 02., 09:55

www.aranypiac.huErősíthette az aranybefektetők optimizmusát a londoni fizikai aranykereskedők szövetségének tegnapi nyilatkozata, mely szerint jövőre stabilizálódni fog az arany árfolyama, és 1400 dollárt is elkérhetnek majd a nemesfém egy unciájáért. Az aranytulajdonosok vélhetően minden, ehhez hasonló jó hírnek örülhetnek az arany elmúlt hónapokban látott mélyrepülése után. A nemesfém ráadásul tegnap is nagy zuhanást könyvelhetett el, és kéthónapos mélypontra került az árfolyama.


Az ideinél jóval nyugodtabb idők köszönthetnek be jövőre az arany piacán a London Bullion Market Association (londoni fizikai aranykereskedők szövetsége) szerint. A szervezet úgy véli, hogy 2014-ben stabilizálódhat az arany árfolyama, és 1400 dollár fölé kúszhat majd fel a kurzus – írja a Financial Times.

Az LBMA véleménye egybevág a közel kéttucat legnagyobb fizikai aranykereskedőnek az elképzeléseivel, mivel ezek a piaci szereplők úgy vélik, hogy az arany idei mélyrepülése sokkal inkább az elmúlt évek ralijának egy kisebb korrekciója volt, mintsem egy medvepiac kezdete.

Ahogy mi is többször megemlékeztünk róla, a nemesfém nagyobb zuhanáson ment keresztül az elmúlt hónapokban, amikor az árfolyama 1200 dollár alatt is megfordult, amire 2010 augusztusa óta nem volt példa. Ennek legfőbb oka, hogy a piacon erősödtek azok a várakozások, mely szerint a Fed hamarosan leállíthatja eszközvásárlási programját, ami nagy szerepet játszott az arany menetelésében is.

Ugyanakkor a nagy bankházak közül néhány nem osztja a fizikai aranykereskedők optimizmusát, és úgy vélik, hogy jövőre is szenvedni fog a nemesfém. A pénzintézetek azzal érvelnek, hogy a Fed előbb-utóbb csökkenteni fog a QE3 program méretén, mely enyhítheti az inflációs nyomást, ami nem kedvez az aranynak. Ennek következtében például a Citigroup 1250 dollár alatti, a Société Généralé pedig 1225 dollár alatti aranyárfolyamot vár a következő hónapokra.

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy az arany magára találhat, miután kedden 3 százalékos zuhanás után kéthónapos mélypontra került az árfolyama. A szakértők azzal indokolták az esést, hogy egyes befektetők szerint az amerikai állam leállása rövid életűnek bizonyulhat, ami nem kedvez a biztonságos menedék szerepét betöltő nemesfémnek. Néhány piaci szereplő azonban úgy véli, hogy a mélyrepülést azok a pletykák okozták, mely szerint egyes nagyobb alapok csökkenteni kívánják arany kitettségüket. Az arany tegnapi zuhanása a többi nemesfémet is magával rántotta, az ezüst 4,2 százalékot, a platina pedig 1,8 százalékot veszített értékéből kedden.

Forrás: Investor.hu







Aktuális aranypiaci elemzések »      Hangarchívum »      Videó archívum »

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: