Hírarchívum - 2009

Újabb ezer ok, hogy aranyat vegyünk

Újabb ezer ok, hogy aranyat vegyünk

2009.12.27 15:05

Talán nem kétség, hogy a válság egyik legnagyobb nyertese az arany piaca, a rali pedig a CNBC által megkérdezett szakértők szerint jövőre is folytatódhat. A hajtóerőt továbbra is a likviditásbőség és a dollárgyengülés szolgáltathatja.

Az idei év látványos emelkedést hozott az arany piacán, az árfolyam 1,200 dollár fölé szaladt, soha nem látott magasságba. Kevin Kerr, a Kerr Trading International vezetője, valamint James DiGeorgia, a "The Trader’s Great Gold Rush" szerzője a CNBC-nek adott interjújában kifejtette, hogy a rali jövőre is folytatódhat a nemesfém piacán.

Kerr közölte, hogy a becslések szerint (a következő 10 évben) 871 milliárd dollárba kerülő amerikai egészségügyi reformtörvény elfogadása újabb ezer okot ad arra, hogy a befektetők további aranyvásárlásokat eszközöljenek. "A laza monetáris politika várhatóan 2010-ben is fennmarad majd, ez pedig a dollár további gyengüléséhez vezethet, ami mint tudjuk támaszt jelent az arany árfolyamának.

DiGeorgia is osztja Kerr nézeteit, a szakértő szerint az arany árfolyama jövőre 1,500 dollárig emelkedhet. "1,200 dolláros aranyárat jósoltam, amikor a nemesfémmel még 700 dolláron kereskedtek, azóta pedig sok minden változott" - tette hozzá DiGeorgia.

Forrás: Portfolio.hu







Aktuális aranypiaci elemzések »      Hangarchívum »      Videó archívum »

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: