HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Aktuális aranypiaci elemzések

Megérdemelt pihenő az aranynál - A TrendFM rádió adása

(2019.3.6.)

Hónapok óta csak egy irányt ismert az arany árfolyama, jóformán korrekciók nélkül tört felfelé a jegyzés. A múlt hét vége felé azonban kifulladt az emelkedés, és – ami késik, nem múlik alapon – kezdetét vette egy komolyabb konszolidáció. Hátramenetbe kapcsolt a piac, aminek során 1.350 dollár magasságából 1.280 dollár közelébe rendeződött vissza az árfolyam. Itt hamarosan egy technikai támaszszint nyújthat kapaszkodót, de a most zajló korrekcióba bele kell kalkulálni egy akár 1.240 dollárig is visszavonuló árfolyamot.

A korrekció okai sokrétűek, mindig lehet több okot is találni, ha nagyon keres az ember. A legfőbb ok azonban elég nyilvánvalóan az, hogy ilyen mértékű aranyár drágulás után, amit tavaly ősz óta láttunk (1.170 dollárról indulva csaknem 200 dollárt rallizott felfelé az árfolyam), egyszerűen elfogynak a vevők. Aki venni akart aranyat, az már rég bevásárolt. Az 1.300 dollár felett újonnan érkezők vevők pedig már kisebbségben voltak az eladni szándékozókkal, akiket ugyanakkor leginkább az vezérel, hogy realizálják az eddig elért profitjukat.

Ezen kívül lehet említeni az ismét jobban teljesítő részvénypiacokat, ami egyértelműen elvonja a befektetők érdeklődését az aranytól. A világ tőzsdéin sikerült ledolgozni a tavaly ősszel elszenvedett nagy veszteségeket. Aztán ott van még az úgy nevezett kereskedelmi háború az USA és Kína között, amely enyhülni látszik. A rendezetlen Brexittel kapcsolatos félelmek is valamivel alábbhagytak. A brit parlament a jövő héten fog ismét szavazni erről, és ezúttal meglehet a többség Theresa May javaslatához a kilépés feltételeit illetően. Ha a hét végén még egy jó munkaerőpiaci adat is kijön az USA-ban, akkor az további eladói nyomást eredményezhet az aranynál.

Hallgassa meg aktuális helyzetértékelésünket!

 








Aktuális aranypiaci elemzések »      Hangarchívum »      Videó archívum »

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: