HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Hírarchívum - 2016

Most ekkora az MNB aranytartaléka

2017. január 11. 11:00

figyelő

A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.

Palotai Dániel hangsúlyozta: "Matolcsy György elnöksége alatt a jegybank egyetlen uncia aranyat sem adott el". 
Az MNB mindig kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ország elegendő devizatartalékkal rendelkezzen, hogy Magyarország devizatartaléka a nemzetközi nagy intézmények, a hitelminősítő intézetek, a piaci szereplők által elvárt szintet legalább elérje, de inkább meghaladja azt - tette hozzá. 

Palotai Dániel kifejtette: a devizatartalékokat egyfajta biztosításként kell elképzelni, egy országnak tehát csupán akkora devizatartalékot kell tartania, ami az ország sebezhetőségével, a sérülékenységével összhangban van. Az elmúlt években nagymértékben csökkent Magyarország sérülékenysége, ami részben köszönhető egy sikeres költségvetési fordulatnak, valamint a külső adósság csökkentésének. Ezért sokkal kisebb devizatartalékokra van szüksége az országnak, mint néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar gazdaság a legsérülékenyebbek közé tartozott - közölte. 
Példaként említette, hogy a 24,4 milliárd euró devizatartalék közel 10 milliárd euróval kisebb, mint néhány évvel ezelőtt volt.

Forrás: Figyelő







Aktuális aranypiaci elemzések »      Hangarchívum »      Videó archívum »

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: