HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Heti ajánlatok

2021. 38. heti ajánlatunk!

A hamburger eredete – ködös legendák

A hamburger eredete – ködös legendák

 

Úgy hírlik, hogy a modern hamburger egészen az ősi civilizációkhoz, például Egyiptomig is visszavezethető. Az egyiptomiak olyan darált húsokat készítettek, amelyeket pogácsákká gyúrtak és fűszerekkel ízesítettek. Egy másik eredettörténet szerint azonban az ókori rómaiaknak is van hozzá némi köze, akik a sóval, borssal fűszerezett, forró vaslemezen kisütött húspogácsájukat salátalevél, és más zöldségek mellett egyfajta lepénykenyérbe helyezték.

Mások a tatárokhoz kötik a hamburger előzményeit – innen ered a tatár beefsteak elnevezés is –, akik a legendák szerint a nyereg alatt puhították a húst, hogy aztán nyersen fogyasszák el. Az emberek többsége – nem túl meglepő módon – mégis a németországi Hamburgban sejti a mai modern hamburger ősének nyomait.

Hamburg a 19. században jelentős kikötőváros volt, és egyben csomópont az Amerikába kivándorlók számára. A kikötőben kedvelt étel volt a fűszeres darált marhahúsból készült steak, ami olcsó volt és tápláló is egyben. Az új világba vándorlók legkedveltebb célpontja New York volt, ahol a kikötőben a vendéglátóhelységek étlapján a 19. században kezdett megjelenni a hamburgi stílusban készített steak, hogy kielégítsék a német bevándorlók keresletét.

Diadalútjára mégis az iparosodás és urbanizáció okozta társadalmi változásokkal és az átalakuló étkezési szokásokkal indult el az újszerű étel. A korábbi életvitellel ellentétben a városi munkások sokszor otthonukon kívül voltak kénytelenek étkezni, és egyre inkább praktikus igény mutatkozott az állva, tányér és evőeszköz nélkül, logikusan két buci közé helyezett húspogácsára. Az 1870-es évektől aztán el is kezdték gyártani a speciális hamburgerzsemléket, az egyszerűen elkészíthető, olcsó és könnyen fogyasztható étel pedig egyre népszerűbb lett Amerikában. A hamburger nemzetközi népszerűségét végül a franchise rendszerben működő gyorséttermek hozták meg, például az 1937-ben alapított McDonalds, amely egyébként kezdetben csak hotdogot árult.

Hogy végül ki volt az első, aki hamburgi steaket adott el két buci közé helyezve, sajnos nem tudni. Csupán annyi bizonyos, hogy a névválasztás nem véletlen: a ma ismert hamburger úgy lett az amerikaiak klasszikus ételévé, hogy annak őse Hamburg városából elkerült Amerikába. Mindez nagyjából 150 éve, egy olyan korban történt, amikor még aranypénz is lapulhatott a jobb élet reményében kivándorló hamburgiak erszényében. Éppen olyan, mint ez a közel 8 gramm összsúlyú, 900-as aranyból vert eredeti hamburgi aranypénz, melynek révén numizmatikai különlegességet és értékes nemesfémet vásárolhat a befektető. Ezért használja ki Ön is a most kínált lehetőséget, és éljen az alábbi ajánlattal személyes vagyoni biztonságának megőrzésére!

20 márka, Hamburgi aranypénz, 1875-1889

20 márka, Hamburgi aranypénz, 1875-1889
(7,97 gramm, 900-as arany, Ø 22 mm)

169 000 Ft

megrendelés

A fizikai nemesfémek vásárlása hosszútávú, konzervatív befektetésnek számít. Az egyéni vagyoni helyzettől függően megtakarításaink 5-20%-át ajánlott nemesfémekbe fektetni. A nemesfémvásárlást célszerű időben elaprózva, több különböző időpontban megvalósítani, az árfolyamkilengések egalizálására. Döntése meghozatala előtt, kérjük, hogy mérlegelje befektetési céljait és egy esetleges árfolyamesésből származó kockázatokat. A fentiekben foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A listaár változtatásának jogát fenntartjuk. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Megrendelésével elfogadja az ÁSZF-et!

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: