Heti ajánlatok

2020. 6. heti ajánlatunk!

Napóleon a hősszerelmes

Napóleon a hősszerelmes

Marie Walewska lengyel nemes asszony Napóleon egyik szeretőjeként írta be nevét a történelemkönyvekbe. A lengyel grófnő kezdetben csupán csodálta Napóleont, a győzedelmes hadvezért, akinek híre bejárta egész Európát. Később szeretője, élettársa, végül egyetlen híve és segítője lett az Elba-szigeti száműzetés magányában.

A már házas asszony és a francia császár első találkozására 1806-ban került sor. Marie visszaemlékezése szerint ekkor csupán néhány szót váltottak, de Napóleont azonnal letaglózta a grófnő szépsége, és Varsóba kérette, hogy újra találkozhasson vele. Marie eleinte vonakodott attól, hogy a császár szeretője legyen, de végül néhány lengyel arisztokrata meggyőzte arról, hogy ez hazafias kötelessége. Arra számítottak ugyanis, hogy a grófnő segítségével sikerülhet kivívniuk hazájuk régóta áhított függetlenségét. Az asszony is ezzel nyugtatgatta magát visszaemlékezéseiben, mondván, az affér csupán a megszűnt lengyel államiság újjáélesztésének céljait szolgálta.

A kapcsolatot mindkét fél szigorúan titokban tartotta. Walewska csak esténként kereste fel Napóleont a királyi kastélyban, és még reggel előtt távozott onnan. Ennek ellenére a legmagasabb varsói körökben az egyik legfelkapottabb téma a lengyel nemes asszony és a francia császár viszonya lett.

Amikor Napóleon áthelyezte székhelyét a kelet-poroszországi Finckenstein-kastélyba, Walewska is vele tartott, de továbbra is ügyelt arra, hogy titkos románcuk ne tudódjon ki. 1809-ben a hölgy követte párját bécsi utazása idején is; Napóleon és kísérete ekkor a Schönbrunni kastély mellett szállt meg. Walewska teherbe esett, majd visszatért Lengyelországba, hogy életet adjon közös fiúknak, Alexandre Josephnek, aki – bár a gyermek apja nem lehetett más, mint Napóleon – a Colonna-Walewski nevet viselte. Belőle néhány évtizeddel később neves politikus és diplomata lett Franciaországban.

Marie Walewska és Bonaparte Napóleon intim kapcsolata 1810-ben ért véget, amikor a császár ismét hazatért Párizsba. Napóleon ekkorra jutott hatalma csúcsára és szerelmének dinasztikus terveiben már nem jutott hely. A pár évvel később mégis elbukott császár aranypénzeinek ritkábbik típusa ez a babérkoszorú nélküli portréval vert eredeti 6,45 gramm összsúlyú, 900-as aranyból vert érme, amelynek révén különleges kortörténeti dokumentumot és értékes nemesfémet vásárolhat a befektető. Ezért használja ki Ön is a most kínált lehetőséget, és éljen az alábbi ajánlattal személyes vagyoni biztonságának megőrzésére!

20 frank, Napóleon (babérkoszorú nélkül), 1806-1807, Franciaország

20 frank, Napóleon (babérkoszorú nélkül), 1806-1807, Franciaország
(6,45 g, 900-as arany, Ø 21 mm)

127 000 Ft

megrendelés

A fizikai nemesfémek vásárlása hosszútávú, konzervatív befektetésnek számít. Az egyéni vagyoni helyzettől függően megtakarításaink 5-20%-át ajánlott nemesfémekbe fektetni. A nemesfémvásárlást célszerű időben elaprózva, több különböző időpontban megvalósítani, az árfolyamkilengések egalizálására. Döntése meghozatala előtt, kérjük, hogy mérlegelje befektetési céljait és egy esetleges árfolyamesésből származó kockázatokat. A fentiekben foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A listaár változtatásának jogát fenntartjuk. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes.

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: