HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Heti ajánlatok

2019. 2. heti ajánlatunk!

Merénylet Abraham Lincoln ellen

Merénylet Abraham Lincoln ellen

1865. március 4-én a Capitolium épületénél 50 ezres tömeg hallgatta Lincoln elnök klasszikussá vált második beiktatási beszédét, amelyben a nemzet jóindulatát és megbocsátását sürgette az amerikai polgárháború végső időszakában. Az erkély alatti gyepről egy bizonyos John Wilkes Booth is hallgatta.

Alig két hónappal később egy kilenc kocsiból álló, fekete drapériával borított vonatszerelvény gurult ki lassan Washington egyik állomásáról. Magas rangú tisztviselők és kormányhivatalnokok zsúfolódtak össze az első nyolc kocsiban. A kilencedikben Abraham Lincoln holtteste utazott, az első olyan amerikai elnöké, aki merénylet áldozata lett. Mintegy hétmillió ember sorakozott fel a vágányok mentén vagy a felravatalozott érckoporsó körül, hogy végső búcsút vegyen a meggyilkolt elnöktől. Miközben a vonat megindult a kilenc államot és városok, falvak százait érintő útjára, a történelem legnagyobb méretű embervadászata vette kezdetét Lincoln merénylője után, aki nem más volt, mint John Wilkes Booth, a kor egyik ismert amerikai színésze.

Merénylőjét maga Lincoln elnök is több alkalommal látta a színpadon. Egy alkalommal még személyesen gratulált is neki egy jól sikerült alakításáért. A színész azonban megszállottan gyűlölte Lincolnt, és a rabszolgatartó déli államokkal szimpatizált. Ezért elhatározta, hogy végez az elnökkel, de nem csupán Lincoln életét akarta kioltani, hanem Andrew Johnson alelnök és William H. Seward külügyminiszter meggyilkolását is tervbe vette. A színész úgy vélte, az Unió három legjelentősebb politikusának halála után Észak anarchiába süllyed majd, ami a déliek számára esélyt jelentett volna a háború megnyeréséhez.

Booth a merényletek időpontját 1865. április 14-ére tette, Lincoln ugyanis ezen a napon az előzetes híradások szerint egy színházlátogatást tervezett. Booth este tíz órakor pisztollyal a kezében rontott be az elnöki páholyba. Hátulról fejbe lőtte az elnököt, majd elmenekült a helyszínről. Dél felé menekült, de a nyomában járó 10 000 katonát, rendőrt és ügynököt nem sokáig tudta megtéveszteni. A színész egy virginiai farmon húzta meg magát, ám üldözői 12 nappal a merénylet után megtalálták rejtekhelyét. Booth nem volt hajlandó megadni magát, ezért rágyújtották az uradalom épületét, majd egy katona lelőtte őt.

Az elnök meggyilkolását az Egyesült Államok népe mély megrendüléssel és általános gyásszal fogadta. Lincoln emléke ma is hatalmas tiszteletnek örvend hazájában; George Washington és Franklin Delano Roosevelt mellett a legnagyobb elnökök között tartják számon. Az amerikai történelem első elnökgyilkosságának korába kalauzol vissza ez az eredeti, több mint 8 gramm összsúlyú, 900-as aranyból vert érme, amely numizmatikai különlegesség és értékes nemesfém is egyben. Ezért használja ki Ön is a most kínált lehetőséget, és éljen az alábbi ajánlattal személyes vagyoni biztonságának megőrzésére!

5 dollár, Szabadság istennő, USA, 1839-1908

5 dollár, Szabadság istennő, USA, 1839-1908
(8,36 gramm, 900-as arany, Ø 21,6 mm)

115 000 Ft   (0% ÁFA)

megrendelés

A fizikai nemesfémek vásárlása hosszútávú, konzervatív befektetésnek számít. Az egyéni vagyoni helyzettől függően megtakarításaink 5-20%-át ajánlott nemesfémekbe fektetni. A nemesfémvásárlást célszerű időben elaprózva, több különböző időpontban megvalósítani, az árfolyamkilengések egalizálására. Döntése meghozatala előtt, kérjük, hogy mérlegelje befektetési céljait és egy esetleges árfolyamesésből származó kockázatokat. A fentiekben foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A listaár változtatásának jogát fenntartjuk. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes.

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: