

Vége az arany szárnyalásának?(2010. 05. 18. 15:35)
Az euró erősödése miatt esett az arany ára kedden. Az unciánkénti ár tizenkét dollárral, azaz egy százalékkal 1210,45 dollárra, egyhetes mélypontra süllyedt. Az idén 11 százalékkal dráguló nemesfém korrekciójában az is közrejátszott, hogy három nap után először emelkedtek az európai részvényárfolyamok. Az arany árának a jövőbeni alakulását illetően viszont eltérnek az elemzők prognózisai. A Bloomberg által idézett James Moore, a TheBullionDesk.com elemzője például a kockázat-éhség javulásából adódó veszélyekre figyelmeztet. David Wilson, a Societe Generale SA elemzője is azt közölte, hogy az áremelkedés nem tarthat örökké, és Ázsia példájával élve azzal érvel, hogy a drágulás kikezdheti a kiskereskedelmi befektetők igényét. Eugen Weinberg, a Commerzbank AG frankfurti elemzője ugyanakkor az EU pénzügyminiszterei által most tett megnyugtató nyilatkozatok dacára továbbra is azt tartja szem előtt, hogy a befektetők menekülési útnak látják a sárga nemesfém piacát, mert félnek az euróövezetbeli adósságválság terjedésétől. Hozzáteszi, hogy ez azokat a spekulatív pénzügyi befektetőket is vonzza, akik nem a tőkepiaci kockázatokkal szembeni fedezetet látják az aranyban, hanem alapjában véve nyerni kívánnak az ármozgáson. Forrás: Napi Gazdaság |
Hírlevél
Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!