HÍVJON MINKET!
(06-1) 297-6118

Heti ajánlatok

2018. 37. heti ajánlatunk!

Vilmos császár korán örült a győzelemnek

Vilmos császár korán örült a győzelemnek

II. Vilmos német császár 1914 nyarán azt ígérte hadba induló katonáinak és vele szövetségben az Osztrák–Magyar Monarchia besorozott honvédjeinek, hogy legkésőbb novemberben, mire a falevelek lehullnak, győztesen fognak hazatérni. A háború első hónapja alátámasztani látszott a császár magabiztosságát. A német csapatok először betörtek Belgiumba, majd sikeresen nyomultak előre francia területeken, s a nyár végén már Párizst fenyegették. Szeptember 5-én azonban a Marne folyónál elkezdődött az a csata, mely véget vetett előrenyomulásuknak. A német hadvezetés rémálma valóra vált: kialakult az állóháború.

II. Vilmost sötét, soviniszta, reakciós uralkodóként őrizte meg a történelmi emlékezet. Politikai ellenfelei nem ritkán ábrázolták a német császárt pokoli erőkkel bíró gonoszként is, akinek szúrós tekintetétől kristálypoharak törtek szét, és csillárok szakadtak le, ha belépett egy bálterembe. Szívéhez a katonák közelebb álltak, mint a politikusok. Sok történész felületes, döntéseiben kapkodó, alapvetően bizonytalan, s ezáltal befolyásolható emberként tartja számon, akit  rosszul megválasztott tanácsadói győztek meg arról, hogy Németországnak helyet kell kérnie a nagyhatalmak sorában, és át kell térnie a tengerentúli befolyást jelentő „világpolitikára”.

Ez a politika törvényszerűen vezetett konfliktushoz a szomszédos Franciaországgal és a legnagyobb gyarmatbirodalommal, Nagy-Britanniával. Pedig a britekkel való kapcsolat könnyen máshogy is alakulhatott volna. A brit Viktória királynő legidősebb gyermeke, az 1840-ben született lánya a német koronaherceghez, a későbbi III. Frigyeshez ment feleségül. Az ő gyermekük volt Vilmos, aki ha már akkor érvényben lett volna a nőági örökösödés Nagy-Britanniában, anyja révén az első lett volna a brit öröklési sorban is. Ez pedig igencsak döbbenetes következményekkel járt volna, hiszen ezáltal Vilmos nemcsak a német császári, de az angol trónt is megkaphatta volna és így a Német Birodalom akár össze is olvadhatott volna Nagy-Britanniával.

Ehelyett minden másként alakult. Európa két vezető hatalma riválisokká és kiengesztelhetetlen ellenségekké vált, ami unokafivérek, a német II. Vilmos, az angol V. György és az orosz II. Miklós elkeseredett háborújába torkollott. Az első világháborúban összesen 38 ország vett részt. A gyarmatokkal együtt érintett volt a Föld akkori népességének kétharmada, több mint másfél milliárd ember. A harcokban és a harcok következtében tízmillióan vesztették életüket, annyian, mint korábban egy évezred összes európai háborújában.

II. Vilmos a poroszos hagyományokat követve katonacsászárnak látta és láttatta magát. Visszatekintve már jelzésértékű, hogy 1913-ban, a „nagy háborút” megelőző évben, érméin lecserélte a korábbi fejképes portréját egy egyenruhás, mellképes változatra. Eredeti, közel 8 gramm összsúlyú, 900-as aranyból vert pénze révén numizmatikai különlegességet és értékes nemesfémet vásárolhat a befektető. Ezért használja ki Ön is a most kínált lehetőséget, és éljen az alábbi ajánlattal személyes vagyoni biztonságának megőrzésére!

20 márka, II. Vilmos, Poroszország, 1913-1915

20 márka, II. Vilmos, Poroszország, 1913-1915
(7,97 gramm, 900-as arany, Ø 22 mm)

111 000 Ft

megrendelés

A fizikai nemesfémek vásárlása hosszútávú, konzervatív befektetésnek számít. Az egyéni vagyoni helyzettől függően megtakarításaink 5-20%-át ajánlott nemesfémekbe fektetni. A nemesfémvásárlást célszerű időben elaprózva, több különböző időpontban megvalósítani, az árfolyamkilengések egalizálására. Döntése meghozatala előtt, kérjük, hogy mérlegelje befektetési céljait és egy esetleges árfolyamesésből származó kockázatokat. A fentiekben foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak. A listaár változtatásának jogát fenntartjuk. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes.

Aranypiac hírlevél

Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!

Név:
E-mail: