

Arany |
|
Az arany értékállósága miatt napjaink egyik legjobb befektetési eszközévé vált. Győződjön meg róla, tekintse meg az arany árfolyamának alakulását!
Az arany kinyeréseBecslések szerint az emberiség a történelem előtti időktől napjainkig mindössze annyi aranyat termelt ki, amennyi együttesen egy kb. 27 méter átmérőjű gömböt töltene meg. A világtengerekben rendkívül ritka eloszlásban, oldott állapotban mintegy 1 trillió tonna arany található, ennek kinyerésére alkalmas technológia azonban jelenleg nem létezik.
Az arany, mint fizetőeszköz
A pénzverés folyamán készültek azok az aranypénzek, amelyeket ma a régészeti ásatások során találunk, és amelyek fontos információkkal szolgálnak egy-egy kort illetően, de alapvető fontossággal bírnak egyéb leletek kormeghatározásában is. A középkori Magyarországon Károly Róbert király tette az aranyat a legfontosabb fizetőeszközzé. A nevéhez fűződik az első magyar aranypénz verése. Ez a Körmöcbánya környékén nyitott aranybánya kitermelésének volt köszönhető - körmöci arany. Az újkorban, a papírra nyomott bankjegyek megjelenése után is az országok által kibocsátott pénzmennyiség biztosítéka a különböző bankokban őrzött aranytartalék volt. Kincsfelhalmozási szerepe a pénzfedezetkénti alkalmazás megszűnése ellenére megmaradt; sok állam devizájának fedezetéül napjainkban is tartalékol aranyat. Árfolyamát a kereslet és a kínálat határozza meg. Az arany értékállósága miatt napjaink egyik legjobb befektetési eszközévé vált. Győződjön meg róla, tekintse meg az arany árfolyamának alakulását!
|
Aranypiac hírlevél
Adja meg e-mail címét, és máris minden fontos hír az aranyról házhoz jön!