A műkincs kereskedelmet is átírja az aranyár jelenlegi szintje

Gazdasági Rádió, 2009. szeptember 21. 17:53
A magyar műkincspiacon egyedül a festmények szenvedték meg a válságot, az ékszerek forgalmában nem várható visszaesés az őszi aukciós szezonban - véli a BÁV kereskedelmi igazgatója. Tűzkő Péter hangsúlyozta, hogy tavaly október óta főként a befektetési tömbarany kelendő a vásárlók körében. A megkérdezett aranypiaci szakértő ráadásul azt várja, hogy az aranyár a mostani álomszintekről tovább emelkedhet.

Tűzkő Péter szerint Magyarországon nagyon nagy értékű jó kvalitású festményéket az aukciókon nem lehet sikeresen árverezni. A hosszabb távú befektetésként kezelt festményt ugyanis sokkal nehezebb forintosítani, mint például a karátokban  egyszerűbben mérhető műtárgyat.

A BÁV igazgatója szerint nem kizárható, hogy lesznek magas árak, de sokkal inkább valószínű, hogy a korábbi évek csúcsárai tompulni fognak. Mind vevői, mind pedig eladói oldalról a kivárás jellemzi ma a piacot.

A nyugat-európai nagy aukciós házak teljesítménye nem igen befolyásolja a nagyon zárt magyar piacot – mondta el a rádiónk által megkérdezett szakértő.

Tűzkő Péter biztos abban, hogy az aranyár növekedése miatt egyre többen választják majd a tömbaranyat, mint optimális  befektetési forma.

Gregus Zsolt az aranypiac.hu vezető aranykereskedője úgy véli, hogy az 1100 dollár sem elképzelhetetlen az aranyár esetében. Ennek az egyik, a dollár napjainkban tapasztalható újbóli gyengülése. Amennyiben a most zajló folyamatokat  megtámogatja a növekvő kereslet is, akkor az előbb említett ár tartós maradhat. A rádiónk által megkérdezett aranypiaci szakértő második okként a világgazdasági folyamatokat említette.

Az arany folyamatos erősödése már kilenc éve tart, 2006 óta pedig jellemzően ősszel történnek a kiemelkedő növekedések.

Gregus Zsolt szerint a piaci folyamatokat különösképpen nem befolyásolja az, hogy az IMF 400 tonna aranytartalékot ad el. Az arany szabadpiacán ez a mennyiség nem fog megjelenni révén, hiszen a vásárlásra csak a tagállamok jegybankjainak lesz lehetősége.

Bodnár Kriszta először a BÁV kereskedelmi igazgatójával beszélgetett.

Az összeállítás hossza: 8 perc 59 másodperc

 
 
article pic Újabb pofon az építőiparnak   Az építőipari dolgozók az Alkotmánybíróságon támadhatják meg az októberben életbe lépő változásokat. A kormányrendelet egyik fontos eleme szerint jövő hónaptól a közbeszerzéssel indított beruházásoknál kötelező lesz fedezetkezelőt alkalmazni, aki a projekten dolgozó vállalkozókat csak a műszaki ellenőr igazolása alapján fizeti ki.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
20691
1.71 %
 
MOL
16070
1.71 %
 
MTELEKOM
811
0.00 %
 
OTP
5440
3.03 %
 
RICHTER
38285
1.00 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
271.18
-0.04
 
USD/HUF
183.40
-1.13
 
CHF/HUF
179.00
0.28
 
EUR/USD
1.4788
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=
Elemzések, háttérinformációk

 

 
 
Lemondott Felcsuti Péter Bankszövetség Az elnök azzal indokolta döntését, hogy nem ért egyet a szövetség néhány meghatározó tagjának véleményével.

Kis- és közép- vállalkozásoknak

 
 
Vonzó az új adótörvény   Legalábbis azoknak a cégeknek, amelyek visszlízingben gondolkodnak
Vezető szakértőink

 

 
 
Informatikai frontvonal: hangtovábbítás a harctéren Tarján Gábor Nemcsak a nappaliban lehet hasznos egy hatékony 5.1-es hangrendszer.
Olaj
66.53
-0.57 %
 
Arany
997.00
-1.48 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2009. 09. 22.
kedd,
18:05
 
Veres János
keleti gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, volt pénzügyminiszter Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A frankfurti autószalonon a gyárak főképp környezetbarát kiskocsikkal rukkoltak elő.
Ha autót választ, szempont-e Önnek, hogy a kocsija mennyire szennyez?
Döntő számomra a kibocsátási adat.
Döntő, ha két ugyanolyan teljesítményű kocsi között választok.
Döntő lenne, ha a kevésbé szennyező kocsi olcsóbb lenne, mint a többi.
Én csak az autó árával és teljesítményével foglalkozom.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu